Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Darnózseli története

2016.10.17

Darnózseli története

 

Szűkebb tájegységünk a Szigetköz, ennek közepén az ún. Közép-Szigetközben található községünk. Az Öreg-Dunától kb. 4 km-re, a Mosoni-Dunától kb. 3 km-re Mosonmagyaróvártól 16 km-re és a megyeszékhelytől Győrlegifoto-az-iskolaval.jpgtől, 28 kilométerre található.
A környező települések: északon Püski, Kisbodak és Dunaremete, keleten Lipót, délkeleten Hédervár, délnyugaton Novákpuszta és Kimle, északnyugaton pedig Arak. Sűrűn települt ezen a részen Szigetköz, hiszen a távolság a szomszédos községek között csupán 3-4 km. Fő útvonala az 1401. számú műút. Ezt az országutat a tatárjárás és a mohácsi vész közötti időszakban létesítették, csupán a hatvanas évek elején aszfaltozták le. A község lakóinak többsége (őslakosok) magyar nemzetiségűek. Azonban ma már néhány horvát, szlovén és német nemzetiségű lakos is él itt. A vallási szempontból is homogén a lakosság, hiszen zömmel római katolikus vallásúak. Az utóbbi 25-30 évben házasság, illetve munkahely révén települtek be református, illetve evangélikus vallásúak is. Zsidó vallásúak az 1800-as évek közepétől éltek Darnózselin, egészen 1944-45-ig, ekkor ugyanis a németek elhurcolták őket. Darnózseli egy kisebb központja volt a környék zsidó lakosságának, hiszen imaházuk és temetőjük is volt a községben. Az imaház a Fő utcán volt, amit a 1945 után elbontottak. A temetőt 1883-ban nyitották meg. Az utolsó temetés 1943-ban volt itt. A község fiataljai (az "Új Tükör" Ifjúsági Klub, a KISZ Alapszervezet és a Szigetköz Táncegyüttes tagjai) 1984/85-ben rendbe tették, s azóta is gondozzák. Egy emlékfal került még felállításra a darnózseli és a szigetközi deportálások áldozatainak emlékére, amelyet a munka befejeztével 1985. május hónapban lepleztek le.

A községünk környékén (Parázsszeg) már a vaskorban is volt település, de Darnó és Zseli első írásos említése 1443-ból származik, a hédervári grófi család egyik oklevelében találkozhatunk velük. Akkori elnevezésük: Darnow és Selew, Seli. E nevek valószínűleg szláv eredetűek, s minden bizonnyal a lakosság fogalakozására utalnak (Darnow gyep, gyepes, gyepű-telep; Selew káposztás). Lakói pásztorkodással és káposztatermeléssel foglalkoztak. Géza fejedelem Héder és Wolfger testvéreknek adta szállásbirtokul a Szigetközt, nekik köszönhető a szigetközi települések kialakulása. Darnó és Zseli a XII. században kezdett benépesülni, a XVI-XVII. században az erre portyázó török seregek többször megsarcolták és feldúlták a két falut. A falu 1788-ig a hédervári egyházközség fíliája volt. 1788. szeptemberében kapta meg az első önálló plébánosát. 1857-ben gróf Viczay Héder visszaperelte jobbágyaitól a földet, erdőket és kedvezményeket.

A községünk 1884-ig Pozsony vármegyéhez és a Dunaszerdahelyi járáshoz tartozott. A Rákóczi-szabadságharc idején labancok és kurucok egyformán garázdálkodtak itt. 1809-ben Napóleon katonái rekviráltak és többször ide voltak bekvártélyozva. Ennek az időszaknak az emléke a francia katonai emlékmű, melyet 1818-ban emeltek rokonai egy itt meghalt lengyel származású francia tiszt emlékére. 1787-ben épült a temetőben a templom, és vele együtt létesült az önálló plébánia. Ugyanis ez idáig fíliája volt a község a hédervári plébániának. 1805-ben emelték az első katolikus oskolaházat a faluban. Az 1860-as években építette a Szent-János kápolnát a Karácsony család. Neoklasszicista stílusú temploma 1930-ban épült. Sokszor pusztítottak árvizek, járványok és tűzvészek errefelé.

1934. január 1-én Mosondarnó és Zseli egyesüléséből jött létre Darnózseli község. A falu nevezetes szülötte dr. Karácsony Mihály, aki a magyar műszaki oktatás úttörője volt, valamint Érsek Imre, tanító.

A környéken Darnózseli rendelkezik a legnagyobb szántóterülettel. 1992-ben az összterület 78,3%-a szántóföld volt. Határa, illetve tájszerkezete a 18. század óta lényegesen nem változott. A lakosság foglalkoztatásának mindenkor markáns meghatározója volt a mezőgazdaság. 1959-ben alakult Darnón a Béke Tsz, Zseliben az Aranykalász Tsz. 1963-ban egyesültek, és egészen 1976-ig Béke Tsz. néven működtek. 1976-ban a környék szövetkezetei egyesültek és "Szigetközi Magyar-Csehszlovák Barátság Tsz." néven működtek 1990-ig. Ma Darnó Agrár Zrt. néven működik a gazdaság. A község infrastruktúrája jó.

Községünkből egyformán megközelíthetők a Mosoni-Duna és az Öreg-Duna horgász- és kirándulóhelyei. Idegenforgalmi szempontból az átmenő jelleg dominál, ám a turisták megállítását, szórakozását és pihenését az egyre gyarapodó vendéglátó- és szálláshelyek szolgálják. A falusi turizmus keretében több család is berendezkedett a vendégfogadásra. Az iskolában egy Szigetközzel kapcsolatos állandó helytörténeti kiállítás nézhető meg. A temető mellett 100 éves millenniumi -"hálafák"- hársfák találhatók, amelyeket 1896-ban ültettek az országos Millennium ünnepségek kapcsán. Ugyanitt van a II. Világháborúban elesett, eltűnt darnózseli katonák emlékhelye is a kopjafa. A zsidótemetőben pedig az emlékfalon elhelyezett tábla emlékezik meg a holokaust darnózseli és szigetközi áldozatairól. A Darnózseli - Lipót úton (1404-es közút) nagyon szép helyi védettségű vadgesztenyefasor húzódik, melyet az 1930-as években telepítettek.

Darnózseli térsége a Szigetköz biológiailag értékes területe. A hajdani Duna-ág mára Hidegkúti érré szerényült. Egyik medre (nagy kanyarulat) és a Parázsszeg-dűlő határolja a Zseli erdőt (itt folytak honfoglalás-kori ásatások), mely a szigetközi út mellett bújik meg. A szép ártéri ligeterdő (Zseli-Remes) azért érdekes, mert viszonylag kis területen (6,8 hektár) mind a puhafa (tűz, mézgáséger, korai nyár) mind a keményfa (tölgy, kőris, szil) jellemző fajai megtalálhatók. Védett, mert ez az erdőfolt tipikus ártéri keményfa-ligeterdő. Egész Szigetközben, sőt az egész Kisalföldön kizárólag itt található a természetes előfordulású tatár juhar. Az erdőt, mivel ilyen vegetációtörténeti faj-maradványok vannak benne, valószínűleg több ezer év óta nem mosta el az árvíz.

A település hagyományait ápolja az Őszirózsa Nyugdíjasklub Énekkara, valamint a Szigetköz Táncegyüttes.

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.